Arkagyij és Borisz Sztrugackij - A kárhozott város
Egy Galaktikás leárazás során tettem szert a könyvre, egy ismerős ajánlása alapján választottam. A Sztrugackij testvérek nem idegenek számomra, első könyvem tőlük A hétfő szombaton kezdődik volt, majd a sorozat folytatását is elolvastam, a Mese a Trojkáról című regényt. Mindkettő nagyon tetszett, a testvérpár írói stílusa és humora nagyon közel állt hozzám, úgyhogy mindenképp szerettem volna tőlük mást is olvasni. Kicsit sajnálom, hogy ennyit váratott magára A kárhozott város, ami jelenleg 86%-on áll a Molyon.
A történet egy különös helyen játszódik, melyet csupán úgy neveznek, hogy "város", ami egy égig érő fal és egy feneketlen szakadék között helyezkedik el. Ebben a városban rengeteg nemzet képviselője megtalálható, akik önként vállalták, hogy részt vesznek a Kísérletben. Senki nem tudja, miről szól a Kísérlet, illetve abban sem biztosak, hogy egyáltalán hol van maga a város. Lakói láthatóan más és más korból kerültek ide a Földről és kezdenek hozzászokni a városban történő furcsábbnál furcsább eseményekhez, mert hát a Kísérlet az Kísérlet. A főhős Andrej Voronyin, aki Leningrádban volt csillagász az 50-es években, mielőtt csatlakozott a Kísérlethez. Az ő szemszögéből követjük a kibontakozó eseményeket, melyben egy expedíciót vezet a város falain kívül, hogy felderítsék, milyen a világ odakint.
Nem ment olyan könnyen az olvasás, de nem azért, mert rossz lenne a könyv. A hangulata szinte végig elég nyomasztó, mellette viszont rejtélyes is, tele volt végig kérdésekkel a fejem: Mi ez a város? Hol van? Miről szól a Kísérlet? Kik irányítják? Van egyáltalán kísérlet? Hogy kerültek ide a szereplők? Valósak, élnek egyáltalán? Kik azok a Mentorok? Mi az, hogy csak úgy kikapcsolják a Napot? Szürreális képekkel és történesekkel van tele a könyv, melyeket kifejezetten élveztem. Néha egy-egy részt újra el kellett olvasnom, hogy megértsem, miről is szólhat.
A cselekmény nem túlságosan eseménydús, a szereplőkkel történő szürreális epizódokon kívül nem igazán maradt meg semmi emlékezetes. Néha nehezen vettem rá magam az olvasásra, nem mindig kötöttek le a történtek. A karakterek, mivel mindenfelől érkeztek, elég színesek és érdekesek. A közöttük zajló párbeszédek, értekezések és monológok adják a lényegi részét a könyvnek, ami nem más, mint az utópisztikus társadalmi modellek egy erős kritikája. Ennek megfelelően nem volt egyszerű a könyvet kiadni a Szovjetunióban és az utószó erről nagyon részletesen és érdekesen beszámol a regény után.
Egy jó ideig azt gondoltam, hogy a város valami túlvilági hely, egyfajta pokol és a szereplők már régen meghaltak. Hogy máshogy kerültek volna össze teljesen különböző korokból ezek az emberek? Vagy esetleg a Kísérletben való részvétellel akarták elkerülni, hogy a pokolra jussanak, mivel a város látszólag középen helyezkedik el, egy feneketlen szakadék és egy égig érő fal között. Abban sem voltam biztos, hogy a szereplők öregednek-e egyáltalán. Végül elvetettem ezt az ötletet, mert hát a Kísérlet az Kísérlet. Ha már így szóba jött ez a sokszor ismételt mondat, nagyon érdekes volt, az emberek mennyire beletörődtek a dolgokba, és abszurdabbnál abszurdabb dolgokat is elfogadtak és nem kérdőjeleztek meg semmit. Aztán jött Fritz, aki felszabadította a város lakóit és elűzte a Kísérlet kultuszát, hogy a saját maga diktatúráját építse ki. Nagyon érdekes volt az ő, és főhősünk, Andrej kapcsolata. Andrej egyértelműen a szovjet értékeket képviselte és egyik legjobb barátja pont egy náci lett, akivel együtt rendezgették a város dolgait később. Nagyon tetszett Izja és Andrej kapcsolata is, illetve hogy ideológiai, meg igazából bármilyen kérdésben mindig Izja, a kis idegesítő zsidó kerekedett felül. Nem csoda, hogy a könyv kiadása egy kálvária volt. Mély nyomot hagyott bennem az a rész, ami során Andrej értekezett a nagyságról különböző szobroknak az expedíció egyik állomásán. Sajnos már nem emlékszem teljesen, hogy miket is mondott akkor, de azt tudom, hogy többször is elolvastam, annyira fura és érdekes volt. A könyv vége elég hirtelen jött számomra, nem is nagyon tudtam hova tenni. Az üzenete pedig elsősorban az utópiákban való kiábrándulás volt, amivel azonosulni tudtam.Spoiler
Összességében egy kicsit nyomasztó, nagyon rejtélyes és mondanivalóval teletömött könyvvel volt dolgom, mely néha nem annyira kötötte le a figyelmemet, mint szerettem volna. Olvasása nem volt mindig könnyű, a sok szürreális kép pedig rendesen megdolgoztatta a fantáziámat, valamint a szürkeállományomat. A karakterek és az általuk képviselt eszmék sokfélesége és összeütköztetése volt számomra a könyv egyértelmű erőssége. Nem mondanám kifejezetten sci-finek, aki csakis emiatt áll neki olvasni, az könnyen csalódhat benne. Azonban akit kicsit is érdekel egy velős orosz társadalomkritika, az biztosan élvezni fogja. A Molyon 4/5-re értékeltem a könyvet.
