Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Rengeteget hallottam már Csajkovszkijról, azok közül is leginkább Az idő gyermekeiről. Most jelent meg Az Éden kapui, így arra gondoltam, vakmerő leszek és első könyvemként ez utóbbit fogom tőle olvasni. Sajnos annyit húzódott az elektronikus változat megjelenése, hogy inkább a biztosra mentem és addig elkezdtem olvasni Az idő gyermekeit. Az Artur C. Clarke-díjas regény jelenleg elég szép, 92%-os értékeléssel rendelkezik Molyon és a 49. legjobb sci-fi az oldalon.
A történet eleje dióhéjban annyi, hogy az emberiség utolsó képviselői a csillagok között utazva keresnek új otthont, mert a Föld már nem lakható. Utazásuk során találnak egy ígéretesnek tűnő bolygót (a neve legyen F2), melyet őseik, az óbirodalmi emberek kezdtek el terraformálni, azonban a kísérlet kicsit félresikerült és nem az várja őket a felszínen, amit reméltek. A legénység nem adhatja fel, hiszen az emberi faj fennmaradása a tét, az idő (és egyéb más tényező is) azonban ellenük játszik. Az egyik főszereplő Dr. Mason Holsten, az alaplegénység tagja, aki egy klasszicista (óbirodalmi szakértő) a Gilgamesh fedélzetén. Az ő nézőpontjából követhetjük végig az utolsó emberek harcát a jövőért. A másik főszereplő(k) az F2-n élő nemzetség egyik tagja, és rajta, illetve leszármazottain keresztül ismerhetjük meg az óbirodalmi emberek kísérletének a tesztalanyait, és hogy miképp fejlődtek az idők folyamán, mialatt a Gilgamesh rótta a végtelen világűrt.
Ha egy szóban kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt mondanám rá, hogy szép, ami ennél a műfajnál számomra ritka tulajdonság. Szép cím, szép borító, annál is szebb belbecs. Az Űrodüsszeia jutott róla sokszor eszembe olvasás közben. Ahogy a cím alapján is kiderül, az idő van itt középpontban, és ez igazi fegyver Csajkovszkij kezében. Fantasztikus a múló idő érzékeltetése és annak a bemutatása, hogy mi történik a Gilgameshen és mi történik ezzel párhuzamosan lent az F2-n. Az időben előrefelé való ugrálás szempontjából számomra egy ehhez hasonló könyv, ami olvasás közben eszembe jutott, az Jacek Dukajtól az Érkezés a sötétségbe volt. Azonban az a könyv ehhez képest gyerekcipőben jár ebből a szempontból, ott nem lehetett mindig felvenni a fonalat az egyes idősíkokban. Itt viszont ez szépen vezetett, egyértelmű és jól lefestett.
A karakterek nem voltak egysíkúak, bár egy kicsit bővebb háttérsztorit szívesen olvastam volna az alaplegénység tagjairól, hogy milyen volt az életük a Gilgamesh elindulása előtt. A könyv fejezetenként váltogat a nézőpontok között, azonban így is egy viszonylag pörgős, eseményekkel teli történetet kapunk, néhány érdekes csavarral megspékelve. Az idegen világokat élvezhetően és színesen mutatta be az író, a technológia pedig néhol ismerős, másutt kifejezetten egyedi volt számomra.
Az egyik legérdekesebb része számomra az volt, ahogy a pók civilizáció egyre magasabb szintre fejlődik, míg az emberi közösség ezalatt degradálódik. Kíváncsi voltam, hogy mikor és milyen módon fogják a pókok beérni az embereket. Ez a közösség alapú motiváció és az emberek ellen kifejlesztett nanovírus igazán szép húzás volt szerintem. Dr. Holsten végig csak sodródott az árral, igazából eléggé magatehetetlen volt. Ennek köszönhetően izgalmas volt az, hogy szinte minden fejezetben sok-sok idő elteltével ébred fel újra hibernációból és még csak nem is sejteni, hogy most vajon milyen állapotok uralkodnak a hajón, és éppen mi van a legénységgel, merre tartanak, mi a cél. Minden egyes Holstenes fejezet elején feszültséget éreztem, hogy az idő múlása most mit tartogatott számomra a bárkán. Érdekes volt továbbá a vallás megjelenítése és fejlődése is mindkét civilizációban. Míg a pókok túlnőttek egy idő után a saját istenükön, az emberek erre nem voltak képesek, csakis egy másik, az "istenükkel" egy szinten lévő ember tudta megszüntetni az uralmát. Érdekfeszítő volt, ahogy a pókok technológiája fejlődött és alakult. Még Dr. Kern sem tudta teljes mértékben befolyásolni őket, és az elektromosság helyett sokkal inkább a biotechnológiák felé vették az irányt, aminek eléggé sikerült megdolgoznia a képzelőerőmet. A hangyákból felépített "áramkörök" ötlete nagyon jó volt. A super happy ending eléggé tetszett, nem tartottam túlzásnak. Érdekes volt látni, hogy bár az emberek logikusan a fajuk fennmaradása szempontjából meg kellett, hogy támadják a pókokat, a pókok ezen a gondolkodásmódon képesek voltak továbblépni és egy sokkal jobb megoldást találtak a problémára, mellyel végül mindkét faj jól járt, mert bár a pókok túljutottak az emberi gondolkodás határain, bőven mindkét civilizációnak van még mit tanulnia a másiktól.Spoiler
Nagyon tetszett a könyv, izgalmas volt, tele fantasztikummal. Csajkovszkij nagyon ügyesen lavíroz tudomány és fikció között, miközben egy kiváló történetet tár elénk, valóságos, hihető karakterekkel. A képzelőerőm végig alaposan meg volt dolgoztatva, és gondolkodni-valót is adott bőven az emberi gondolkodásról, kultúráról és a fajunk fejlődéséről. Azt érzem, még bőven van mit mondjon nekem ez a könyv, és az utóbbi hetekben többször is elővettem magamban az olvasottakat, tehát hatott rám. Ezek alapján megérdemelten kapott tőlem 5 csillagot a Molyon. Kíváncsi vagyok a folytatásra, bár nem hiszem, hogy egyhamar neki tudok majd állni.
