Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Be kell valljam, nem olvastam még A marsit, továbbá a belőle készült filmet sem láttam. Eléggé szégyellem, de miután valamiből egyszer film készült, akkor nem sok kedvem van nekiállni a könyvnek, attól függetlenül, hogy láttam-e a filmet, vagy sem. Fura, de ez van. Mindenesetre felkerült a listámra, egyszer majd mindenképpen nekiállok, főleg miután nagyon tetszett ez a könyv! Sokat hallottam már ismerősök révén Weir munkásságáról, így kisebb elvárásokkal álltam neki az olvasásnak, de ezeket messzemenően túlteljesítette A Hail Mary-küldetés, ami jelenleg 96%-on áll a Molyon.
A történet már eleve nagyon izgalmasan indul, ugyanis főszereplőnk, Ryland Grace, éppen egy többéves kómából ébred fel és nem emlékszik szinte semmire. Egy űrhajón van valahol a világűrben, két hulla társaságában, és fogalma sincs róla, hogy ő maga kicsoda és mit keres ott. Az emlékei szépen apránként térnek vissza, és kezd derengeni neki a küldetés célja és tétje. Meg kell menteni a Földet egy halálos fenyegetéstől, amire a megoldást valószínűleg arrafelé kell keresni, ahol felébresztették a kómából. Az emberiség fennmaradása a tét, és Grace-nek egyedül kell sikerre vinni a küldetést távol bármilyen segítségtől. Vagy mégsem?
Nagyon jól vezetett, zseniálisan izgalmas könyv A Hail Mary-küldetés. Már az elején megfogott, ahogy apránként tértek vissza az emlékei és így raktuk össze a küldetés előzményeit, az űrhajóban töltött idő azonban még ennél is sokkal érdekfeszítőbb volt. Emiatt ezeket a visszaemlékezéseket a könyv első felében néha kisebb nyűggel olvastam és alig vártam, hogy újra visszatérjünk a jelenbe és az aktuális kihívásokkal foglalkozzunk. Összességében ezek az emlék-töredékek nem törték meg a történet ívét és a végére egy koherens, kisebb csavarokkal teli történetté fűzte össze őket Weir.
Régen szippantott magába egy könyv ennyire. Nyaralás alatt olvastam, így napi szinten alig jutott időm rá, és mindig alig vártam, hogy újra Grace mellett lebeghessek a zéró gravitációban. Mérnökként külön élvezet volt megismernem a főszereplő gondolkodását, problémamegoldó képességét és találékonyságát. Két dologban egyáltalán nem szerénykedik a könyv: tudomány és szarkazmus. Mindkettőt kiváltképp szeretem, Weir pedig szerintem az előbbit optimális mennyiségben, utóbbit pedig jó időzítéssel adagolta az olvasó számára. Ennek köszönhetően még a kevésbé tudományos beállítottságú olvasó számára is simán élvezetes tud maradni a könyv.
Imádtam Rocky karakterét! Nagyon tetszett a szinergia közte és Grace között. Megható volt kettejük kapcsolata, ami ráadásul nem volt egyszerű, hiszen a két életforma teljesen más körülmények között tud csak meglenni. Bár nagyon izgultam, amikor Rocky súlyosan megsérült, az azért várható volt, hogy nem fog meghalni. Elég vicces volt, hogy éppen majdnem Grace ölte meg, miközben azt hitte, hogy beavatkozásával barátja életét menti meg. Igazán meglepő fordulat volt és tetszett az, amikor kiderült, hogy főhősünk igazából nem is hős, hanem egy gyáva nyuszi, akit kényszeríteni kellett a küldetésben való részvételre. Hogy őszinte legyek, egy kicsit más végkifejletre számítottam. Azt hittem, a két civilizáció majd kapcsolatba kerül egymással és az emberi kapzsiság vagy önzés veszélybe sodorja majd az asztrofágok elleni harcot, de egyáltalán nem bánom, hogy nem így alakult. Örültem a kvázi happy endnek, és remélem, Grace még sok-sok évig okíthatja az eridai ifjoncokat. Stratt karaktere is említést érdemel, aki bár eléggé rideg volt, eltökéltsége nálam nagy szimpátiát váltott ki.Spoiler
Összességében nagyon elégedett vagyok a könyvvel, ami számomra az idei nyár eddigi legjobb olvasmánya. A karakterek érdekesek, a történetvezetés profi. Tudományos tényekben nincsen hiány, ahogy szarkasztikus poénokban sem. Lebilincselő, szórakoztató történet, mely számos érzelmet kiváltott belőlem olvasás közben, ami szerintem a jó könyv egy fontos ismérve. Egyértelműen a maximális 5/5-re értékeltem a Molyon. A borítója is említést érdemel, ami szerintem nagyon mutatósra sikeredett.
